…ahol modellünk Babett volt, aki jó barátunk, és kollegánk is egyben. Ő segít külföldi – elsősorban olaszországi – munkáink megszervezésében, tök jól beszél egy rakás nyelven, ráadásul szuggesztív kék szemei révén optimális fotóalany.
Mint a Toszkán térség lakója, jól ismeri a környéket, nem csak a szokásos turistacélpontokat, hanem a rejtett kis utcákat is azok középkori titkaival.
Egy este lazításképpen tettünk vele egy sétát Firenzében, amelynek eredménye végül egy róla készült portrésorozat lett. Az ott készült fotókon keresztül idézzük most fel a város varázslatos hangulatát.



















Bár az idei esküvői szezon már javában tombol, most mi mégis egy tavaly készült sorozatra tekintünk vissza.
Vikivel és Dáviddal már találkozhattatok itt a blogon, amikor a jegyesfotózásukról mutattunk be néhány fotót. Nem sokkal azután elérkezett az esküvő napja is, amely Szentendrén került megrendezésre. A szertartások és a díszvacsora között eltelt időben tettünk egy sétát a párral a város ódon falai között. A helyszín nem volt ismeretlen a számunkra, hiszen a mi szívünkhöz is közel áll, sokat fotóztunk már errefelé, csak úgy kedvtelésből és megbízásból egyaránt. Mivel gyönyörű, napos időnk volt, kicsit hűsöltünk egy vidékies hangulatú étteremben, majd a séta végén egy múzeum előkertjében pihentünk meg. Mindezt a mi szemünkkel végigkísérve mutatjuk be nektek az alábbi fotókon.



















Anikóék jegyesfotóit a Dunakanyarnál készítettük, az esküvő pedig Kiskőrösön került megrendezésre. A készülődés után elindultunk a kreatív fotózás helyszínére, azonban ott hirtelen egy nem várt rendezvény kerekedett, ami meghiúsította a tervünket. No de sebaj, körülnéztünk és az úton visszafelé meg-megállva összehoztuk a képanyagot, amely így még izgalmasabbra is sikeredett. Mindeközben kemény harcot vívtunk a szúnyogokkal, még Anikó tüllcsapdája sem volt képes megállítani őket, aztán elcsíptünk egy wellnessező tehéncsordát, találkoztunk egy elképesztően intelligens kis kutyussal, akitől alig bírtunk elszakadni. A lényeg az, hogy egyáltalán nem sajnáltuk, hogy a kiszemelt helyszín nem állt rendelkezésünkre.






















